fbpx

Oktatói profilok

Ismerd meg Csapatunkat!

"Sosem tudhatod, milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel, eredményük sem lesz." Gandhi

Pócza Zsuzsa

PozícióGyerekjóga oktató
Amióta jógázom2005
Mottóm
Szeretném továbbadni, megosztani mindazt, mit nekem ad a jóga gyakorlása.
Amivel foglalkozom
Gyerekjóga 100%
Női jóga 70%
Gerincjóga 70%
 Csoportjaim

Zsu vagyok. Civilben gyógypedagógus és egy majd 4 éves tündérke anyukája.

Ahogy emlékszem, mindig is tanár szerettem volna lenni. Egy balatoni nyaralás alkalmával, amikor úgy 12 éves lehettem, magam köré gyűjtöttem a gyermekeket és összeállítottunk egy olyan műsort, mely nemcsak a szülők, hanem saját örömünk forrása is lett. Sok-sok elkalandozás után aztán pedagógus lett belőlem. Első diplomám megszerzését követően még mindig úgy éreztem, tanulnom kell, hogy több támogatást tudjak adni a kezeim közé kerülő gyerkőcöknek. Időközben elkezdtem jógázni. Mikor először tettem chin mudrába a kezem, úgy éreztem, megérkeztem. Mindig ezt kerestem! Rendszeressé váltak gyakorlásaim, majd relaxációt tanultam és rátaláltam Csíki Mariann Gyermekjóga könyvére, mely elvezetett az oktatói képzésre.

Majd 2011-ben elvégeztem a Rainbow Kids Yoga Teacher Training képzést Cayetana Rodenas vezetésével, ahol nemcsak egy életreszóló élménnyel lettem gazdagabb, hanem végérvényesen bebizonyosodott számomra, hogy a jóga a legkomplexebb és legtökéletesebb módszer, mellyel a gyermekek egészséges fejlődését támogathatom.

Megérezni a jóga jótékony hatásait nem elég számomra. Szeretném továbbadni, megosztani mindazt, mit nekem ad a jóga gyakorlása. Szeretném, ha a gyermekjóga foglalkozások segíthetnék gyermekeinket abban, hogy erősebben, magabiztosabban tudjanak útjukon haladni és megélni a pillanatot, az élet sokszínűségét és csodáját.